2014. október 28., kedd

Csokikrémes kakaós kevert süti


A süti tésztáját már feltettem, nagyon finom gyorsan elkészíthető kevert piskóta.

Most pudingos krémmel töltöttem, így meg mennyei volt :-)

Tészta :

- 4 db tojás, 25 dkg cukor, 1 cs sütőpor, 20 dkg liszt, 1 dl olaj, 1 dl víz, 1 evőkanál kakaópor

- 4 tojássárgát és a cukrot géppel habosra keverni

- majd fakanállal keverni hozzá, az olajat, vizet, sütőporos lisztet és a felvert 4 tojásfehérjét

- közepes tepsit kivajazni vagy sütőpapírral bélelni és belesimítani a tészta felét

- a másik felébe keverni az 1 evőkanál kakaóport és foltonként rákanalazni a tepsiben lévő tésztára

- sütőben 150 fokon sütni, mint a piskótát

Puding :

- 3 púpos evőkanál liszt, másfél evőkanál kakaópor, 4 evőkanál cukor és kb. fél liter tej

- mindent simára keverni és krémmé főzni

- lehet bele csokit tördelni, vagy a végén kevés vajjal kikeverni

Ekkorra megsül a tészta, amit hűlni hagyni, majd ketté vágni és megtölteni a krémmel.

2014. október 24., péntek

Cseresznyemártás darával és sült csirkeszárny


- csirkeszárnyakat befűszerezni és sütőtálba helyezni

- 1-1 db paprika és paradicsom cikkekre vágva, fokhagymagerezdek - ezeket a szárnyak közé tenni

- aláönteni egy kis vizet és 1-2 evőkanál tyúkzsírt

- lefedve a tálat, sütőben jó közepes hőfokon puhára sütni



Amíg sül a hús, addig van idő elkészíteni a mártást.

- cseresznyét kevés vízben puhára főzni

- ízesítés cukor és 1-2 egész fahéj, szegfűszeg - utóbbikat érdemes a végén kihalászni ;-)

- behabarni tejfölös liszttel - 1 kisdobozos tejfölbe 2 evőkanál liszt, némi vízzel simára keverni és szűrőn keresztül a cseresznyére önteni, kevergetés mellett készre főzni

Én mirelit cseresznyét használok, amit én tettem el idényben. Akinek van befőttje, azzal is készítheti, azt nem kell főzni, csak habarni.

- serpenyőben kevés vajon, búzadarát rózsaszínűre pirítani - vigyázni kell gyorsan megéghet, vegyük takarékra a lángot, vagy kapjuk le gyorsan a serpenyőt, néha az utóbbit alkalmazom :-)

- majd apránként locsolgatni vízzel, közben kevergetni - ne legyen ragacsos sem

Néha így, néha úgy sikerül, van mikor harmadjára találom el, hogy jó legyen az állaga, no de ez már ismerős az olvasóim előtt :-)


2014. október 22., szerda

Derült égből....

....szennyvízcsőtörés!!!! Mert oly régen történt nálunk valami...épp itt volt az ideje.

Pont egy hete jöttek ki felmérni, mi a helyzet. A lépcsőház pincéjében több helyen elrepedt a 40 éves cső. Ráadásként az én oldalamon is szivárgott valahol, így ötünknél teljes strang felújítás volt.

Voltak sztorik, no de személyi jogokra hivatkozva, nem oszthatom meg. Azért jókat mosolyogtunk a szerelő brigáddal :-)
Egy két megbuherált vízcső is akadt, ami nem kevés problémát okozott a szerelőknek. Szidták is.

Fotó:pf.hu

Ennek a menete, elsőként a szakember felméri, árajánlatot tesz.

Biztosítónak rögtön szólni.

Lakógyűlés, megszavazni a javítást, költségek fizetése, jegyzőkönyv mindenről.

Röpke 2 nap alatt megszereltek, kicseréltek mindent. Ma délben fejezték be, jött a kárszakértő megnézni.

Ilyen szép narancsos csövek kerültek a pincébe. Jobb - bal - középső lakások alatt mind cserélve lett.

Fotó: pf.hu

Mi pedig ilyen szürkét kaptunk. Így utólag nézve jobb, hogy túl vagyunk rajta. A többi oldal és a másik lépcsőház még ezután jön...derült égből...mikor nem várja az ember. Ez már így szokott lenni.

Tapasztalat - korán reggel kelés, fürdés, mosdó...mert aztán ki tudja mikor lesz újra lehetőség ezekre :-)....szerelés után súrolás....milyen jó hogy lemosható falam van, én már festéskor készülök az ilyen akciókra ;-)
Persze a lépcsőházat is illik feltakarítani. Idős lakótársak helyett is illik, felseperni, felmosni. Nekik így is elég sokk volt ez.

Holnap pihenés és ünnep.

2014. október 21., kedd

Zöldséges csirke


- csirkeszárnyból és farhátból készült, a húsokat sózni, fűszerezni

- sárgarépát és petrezselyemgyökeret felkarikázni, mirelit zöldborsóval együtt hőállótálba, jénaiba tenni

- a zöldségeket fehér borssal meghinteni

- szárnyakat, farhátakat a zöldségek tetejére helyezzük

- 1 evőkanál liba vagy tyúkzsírt és 1-2 dl vizet öntünk rá

- hőállótál fedelével vagy alufóliával lefedni és jó közepes hőfokon sütni míg puha nem lesz, majd fedő nélkül pirosra sütni - finom szaftos legyen, ha kell, pótoljuk a folyadékot

- sós vízben gyorsrizst főzni, leszűrni és tálalni

2014. október 19., vasárnap

Krumplistészta


- kockára vágott krumplit sós vízben megfőzni, majd leszűrni

- finomra vágott vöröshagymát kevés tyúkzsíron megpirítani

- majd a hagymára tenni a krumplit és összetörni

- közben sós vízben, nagy kocka vagy fodros kocka tésztát kifőzni és leszűrni

- a hagymás krumplival összekeverni

- serpenyőben kicsit lepirítani - egy csipet őrölt borssal meghinteni

Mivel én nem eszem hagymát, ezért tv paprikát ujjnyi csíkra szelve meghámozom, ugyanúgy finomra vágom és hasonlóan készítem.
Marika kolléganőmtöl tanultam, mikor diétázott a férje, akkor találta ki, hogy paprikával pótolja a hagymát.
Szuper jó ötlet és nagyon bevált.
Ezt epéseknek is ajánlom, szerintem így ehetik hagyma nélkül.

2014. október 18., szombat

Őszi erkély

Vettem pár virágot, hogy jobb legyen a kedvem, szebb legyen az erkélyem :-)

Nem vittem túlzásba, át sem kellett ültetni őket, így a piaci kosárból egyenest a virágtartóra kerültek.





Az erkélyen is mutatós virág a krizantém.
A muskátlik még virítanak.
A bársonyka újra és újra virágzik.



Árvácska is kedves virág, gyönyörű színpompás virágaival, megörvendeztet minket még pár hétig.















2014. október 15., szerda

Lecsós szelet


- csirkemell szeletek, só, bors ízesítés

- serpenyőben zsiradékon megsütni

- lecsó - hagyma pirítás. rá a paprika, majd paradicsom, só ízesítés ( csipet cukor )

- a félig kész lecsóba tenni a megsütött húst és együtt párolni

- tetszés szerinti tésztával tálalni, amit sós vízben megfőzni és leszűrni

Nagyon finom! :-)

A nap képe

Szép kövér cinkét láttam :-)
Hála az égnek, van bőven elemózsia és csak úgy röpködnek levélről levélre, eszik a rovarokat.
A kőris törzsén is csipegetnek, szinte úgy mint a fakopáncs - egy fakopáncs párunk is van, bár őket ritkán lehet látni.
veréb koma meglepi volt, mikor lementettem a képet, akkor láttam :-)


Egy kis vicc, hogy mosolyt csaljak olvasóim arcára :-)


2014. október 12., vasárnap

Fejfájás ellen

...4 nap fejfájás után, úgy döntöttem, hogy kiszabadulok a természetbe. Nekem ritkán fáj a buksim, no most bepótolta :-(
Még nem olyan őszies a táj, azért itt ott színesednek a növények.


Naplemente. 






Itt egy kicsit elidőztem, a másik oldalt erdő van. Épp hangos rikoltozással felrepült egy fácán, sajnos nem sikerült elcsípni, belandolt a fák közé.
Dehogy mennyi kövér szúnyog van!!!! Brrrr...nem győztem csapkodni őket.

Irány hazafelé...
Nagyon hamar lement a nap, mire beértem a városba sötét volt...persze lámpát nem vittem ( nagyon nagyon helytelen!!!)



Ma már nem fájt a fejem :-)

2014. október 10., péntek

Fasírt krumplifőzelékkel


- fél kiló darálthús, 1-2 tojás, 2 db áztatott zsemle vagy kenyér

- ízesítés : só, pirospaprika, bors, fokhagyma aki szereti

- mindent összekeverni, gyúrni, majd közepes méretű pogácsákat formázni

- pogácsákat zsemlemorzsában megforgatni

- serpenyőben zsiradékon megsütni

- én sűtőben szoktam, sütőpapírt megkenem zsírral, rá a pogácsákat és azok tetejét is lekenem, majd jó közepes hőfokon sütöm, mikor kicsit pirosas, akkor megfordíton őket

- krumplit apró kockára vagy karikára szelni és kevés sós vízben megfőzni

- majd behabarni 1 kis pohár tejfölbe 2-3 evőkanál lisztet keverni, kicsi vízzel és ezzel habarni, ha sűrű még pótolni vízzel, de híg se legyen a főzelék


2014. október 6., hétfő

Állatok világnapja - 2014


Ez az Ő napjuk volt!

Kutyabemutatóval indult.





Egyik ügyes versenyző :-)
Gyerekekkel is megcsinálta az akadályokat.



Ő is nagyon ügyes volt!



No és nagyon huncut...egy kis jutalomért mindent bevállalt :-)
Itt épp a tepertőjét várja :-)



Minike :-)



Bentről nézi a versenyt.



Ők menhelyesek voltak, mama és lánya.
Nagyon játékos és ugrálós volt a kicsi, agyon dögönyöztem :-)



A kisebb két képpel fentebb látható.
Ők a versenyzők.
9 éves és 5 éves kutyusok.
Őket is lehetett utána simogatni, nagyon kedves a Gazdijuk :-)


Gyönyörű és okos!


Ők a menhelyes kutyusok, kedvesek, barátságosak, gyerekek is simogatták őket.
Gazdára várnak!!!!



Büszke tartással :-) 


Egy simogató kéz mindig jólesik :-)






Ez a tekintet mindent elárul!
Nagyon kis bújós kutyus.
Lelkes önkéntes diákok segítettek, nagyon kedvesek és aranyosak voltak! 


30 kutyusért repültek a lufik.
Minden lufin 1-1 kutyus fotója és leírása.

Iskolások is gyűjtenek adományokat, valamint minden állateledel boltban lehet venni tápot vagy bármit amire szüksége lehet a menhelynek és adományként otthagyni az üzletben, az állatvédők pedig összegyűjtik.




Mindenki segíthet adója 1%-val! 



Ha menhelyről fogad örökbe valaki kutyát, cicát, az a legnagyobb segítség!!!!
Legyen boldog otthonuk, minden állat megérdemli, hogy ne "kutyául" bánjanak vele!




2014. október 2., csütörtök

Szőlő

Magyarország területén több mint ezer éve termesztenek szőlőt. A honfoglaló magyarok, az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak.


Antioxidáns bajnok. Teljes értékű táplálék.

Mit tartalmaz a szőlő? - kálium, vas, magnézium, réz, cink, szelén, összes B-vitamin, C-vitamin

Együk, igyuk, amíg árulják, illetve akinek megterem a kertjében.

Related Posts with Thumbnails