2014. július 21., hétfő

Csipkés mellények


Szorgosan kötögettem az elmúlt időszakban. 3 mellényke készült.

Nagy divat most a csipkés áttetsző mini felső, toppok fölé, vagy akár nyári pántos ruhákkal is viselhetők. Könnyű, szellős, melegnek nem meleg, inkább csak mutatós kiegészítő :-)





Lányoknak is kötöttem, egyikük feketét kért. Hugica nem nyilatkozott, ezért a szőke hajához pasztell színűt kap.


















2014. július 13., vasárnap

Fiókák

Madár híradó következik :-)

Gerle családnál megtörtént a második költés is.
Nagy búgásokra lettem figyelmes, rohantam is az ablakba és mit láttam...egyszemkét :-)


Ahogy észleli a szülő hívását, popsiját megemelve remeg a fióka :-) 

A szülő oda is szállt hozzá. 

De nem kapott enni, hívta repülni, vagyis meg kell dolgozni minden falatért.


Ágról ágra repkednek, persze a fióka közben siránkozik, hogy mennyire éhes.
Igen tapasztalt az öreg gerle szülő, sok aranyos fiókát felnevelt a párjával.



Bemutatom a mi gólyáinkat :-)
Luca és Leopold, idén 5 fiókát nevel, tavaly is 5 fiókát sikerült kirepültetniük.
Íme a gyönyörű fiókák. A szülők portyázni voltak.




:-) 

Zöld övezet. 

Utolsó utcában fészkelnek, annak túloldalán pedig ez látható. 



2014. július 9., szerda

Lecsóhoz


Olyan szépen kellegették magukat a takaros méretű patisszonok, hogy vettem egyet. Nagyon szeretem az ízét, eddig csak bundázva sütöttem. Bővítenem kell a repertoárt, hogy minél több étel készüljön belőle.

Első körben lecsóba került.

Paprikával együtt tettem bele, nagyjából egyformán puhultak meg.

- finomra vágott hagymát pirítani

- majd bele a feldarabolt paprika, felkockázott patisszon

- pici víz alá, sózni és lefedve párolni, néha megkavarni

- addig meghámozni a paradicsomot, cikkekre vágni

- mehet a paprikához - én picit cukrozom mert édeskésen szeretem

- fedő alatt tovább párolni, majd fedő nélkül készre főzni - finom szaftos legyen

Nagyon finom volt így!

No és látni már kicsi ici pici paradicsomot! :-)

Kánikulai menü 2.


Azért délutántól felszabadultunk a hőség rabságából :-)

Jó kis vihar, eső, hűs szellő és estére zokni is felkerült a lábamra :-)

No de a reggel még nem indult ilyen vidáman, hétágra sütött a nap itt lent délen. Így gyümölcssaláta készült az őszibarackból. Túró, tejföl, kicsi cukor, barack és banán darabolva, mindent összekeverve egy üvegtálban...finom, finom, finom...tuti a gyerekek kedvence lesz ;-)



Ez itt nem a reklám helye...de a téli betegségem óta rendszeresen fogyasztom. Nagyon jól tud esni a melegben és finom.

A délutáni felfrissülés estére meghozta az étvágyat és főztem vacsorát...könnyű igazi nyári étel...majd holnap elárulom ;-)




2014. július 7., hétfő

Kánikulai menü 1.


Ne tessék kérem kinevetni, de én ebben a hőségben nem tudok meleg levest enni, csak a könnyű ételek jöhetnek, azok is hidegen :-)

Mozzarella, paradicsom szelve, előtte lehűtve és kenyéren hmmm de finom volt.



A sárgadinnye nem élte meg a fotózást. Fenséges mézédes sárga belűt vettem, a híres medgyesi dinnyét.
A görögdinnye utána jött :-)


Hidegen jajjj de finom!
Hát nem beleharapni valóan néz ki :-)


Főtt étel helyett, az én szervezetem ezeket kívánja. Állítólag hőségben érdemes a testünket zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával hűsíteni.

Holnap is jövök újabb ötlettel ;-)

2014. július 1., kedd

Sült comb, főtt krumplival


Hagyományosan készítettem.

- combokat sóztam és kakukkfűvel meghintettem

- tepsibe helyeztem és köré hagymát, fokhagymát, paradicsomot, paprikát tettem

- egy kis tyúkzsírt vagy libazsírt és kevés vizet is öntöttem alá - mindig szoktam vizet tenni hozzá, jobban párolódik a hús

- majd lefedtem és sütőben jó közepes lángon készre sütöttem - közben megfordítottam és kicsit meglocsolgattam a combokat, hogy jól átjárja a szaft

- főtt krumpli készült hozzá, sós vízben főzve, leszűrve és lehet tálalni - mindenki meglocsolja szafttal a tányérján


Related Posts with Thumbnails