2013. április 20., szombat

Laktózmentes tejtermékek

Nem irígylem a laktózérzékeny embereket. Fogalmam nem volt róla, hogy ez mennyi figyelmet igényel.
Nálunk a családban szerencsére senki nem érzékeny rá. Pedig igazi bocitejet ittunk Nagyiéknál, de finom volt. Mamika aludttejet is készített nekünk. Mi unokák evőkanállal a kezünkben körbeültük a cserépedényt és egy csepp sem maradt belőle :-)

Kezdem a kedvencemmel :-)
Az úgy volt, hogy csemegének szerettem volna túró rudit is venni és akkor megláttam Marcit :-)
Igazi finom gesztenyéből készül, mit tagadjam imádom, nem tudok betelni vele.
Eddig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, teljesen rászoktam :-)

A probléma már ott kezdődött, mikor elmentem vásárolni. Azt gondoltam, hogy minden nagyobb üzletben lehet kapni laktózmentes terméket. De nem, nem lehet kapni. Így a neten utánanéztem, hogy akkor hol árulják?!
Így találtam rá a Naszálytej honlapjára, ahol leírták a termékek ismertetőjét és felsorolták az üzleteket ahol árulják.

Nálunk  Spar és Tesco jöhet számításba. Én Tescoba nem járok, de a Spar közel van, így ott szerzem be.
Vaj helyett pedig a Liga margarint vettem.



Van sima és van amelyik közepén lekvár van. Mindegyik finom ;-)

Persze rögtön megkóstoltam a tejet, túrót és tejfölt is. Ha nem tudnám, hogy ezek laktózmentesek, rá nem jöttem volna, semmi más ízt nem érzek rajtuk


Semmi gond, ha olyan vendégünk jön, aki laktóz érzékeny, minden megfőzhető, iható, ehető és nem kell külön készíteni, mindenki mindent fogyaszthat.



A honlapról kimásoltam egy kis információt, hátha épp valakinek jól jön -

Már nem kell lemondani a fehérjében, ásványi anyagokban és kalciumban gazdag tejtermékekről, hiszen a Magic Milk laktózmentes termékek megoldást nyújtanak!

Ezek a termékek teljes értékűek, 100% tehéntejből készülnek, mindössze az előre lebontott laktóz eredményezi azt, hogy MINDENKI - még az arra érzékenyek számára is könnyebben emészthetővé válik.

Az élelmiszer törvény szerint laktózmentes az a termék, amelynek 100 grammja 0,1 gramm tejcukornál kevesebbet tartalmaz.

Ennek a kritériumnak a Magic Milk termékcsalád minden tagja maximálisan megfelel.




Laktózmentes túró


A Magic Milk laktózmentes túrót hagyományos magyar túrókészítési eljárással készül 1,5% zsírtartalmú laktózmentes tejből.
Emésztés- élettani szempontból a túró értéke hasonló a többi tejsavbaktérium kultúrával előállított tejtermékéhez.  

Alacsony zsírtartalma miatt viszonylag sok magas biológiai értékű fehérjét, valamint kalciumot és foszfort is tartalmaz.  
Alacsony energiatartalma miatt mindenkinek – különösen idősebb embereknek és fogyókúrás étrenden lévőknek – javasolt a fogyasztása.

A túró rendkívül könnyen emészthető, ezért felbecsülhetetlen szerepe van a gyógyításban.    



Laktózmentes tejföl


A hagyományos tejföl (és más savanyított tejtermékek) tejcukor tartalma 70%-kal kevesebb, mint a tejé.
Ennek oka, hogy a gyártás folyamán a tejsav baktériumok táplékként lebontják a tejcukrot.
Amennyiben a maradvány tejcukor is panaszokat okoz, a tejföl fogyasztásának elhagyása helyett a Magic Milk laktózmentes tejfölt kínáljuk, a panaszmentes étkezés érdekében.



Ez a termék mindenki számára könnyebben emészthető, így nem szükséges laktózérzékeny családtagunknak külön főzni, a Magic Milk tejföllel az egész család együtt étkezhet.



(szöveg forrása: naszalytej.hu)

3 megjegyzés:

Zsu írta...

Nagyon jók még a Spar Free From termkei. Elég sok mindent gyártanak laktózmentesen. Nekem bevállt :)

tücsi írta...

Szeretném megköszönni ezt a széleskörű információt, mert szerintem sokan nem tudják, mint én sem, hogy ez milyen fontos része az életünknek. Jó, hogy van aki erre is odafigyel!:-) Szép estét!

csipike írta...

Zsu! Köszi szépen az ötletet! ;-)

Tücsi! Köszi szépen! Igen, azért írtam le a tapasztalataimat, hátha valakinek segítségére lehet.

Related Posts with Thumbnails