2011. augusztus 15., hétfő

Brassói paradicsomos


- apró kockára vágott húst ízlés szerint fűszerezni és a finomra vágott vöröshagymával együtt zsiradékon megpirítani, majd lefedve kicsit párolni, a végén megszórni kevés pirospaprikával és zúzott fokhagymával

- apró kockára vágott krumplit kevés zsiradékon átsütni, majd kevés vizet önteni rá és lefedve kicsit párolni, majd feldarabolt paradicsomot tenni hozzá és összerottyantani, ízesítés só, bors - nem kell hozzá több íz, mert a hús fűszeres és együtt kiegészítik egymást

Igazság az, hogy kicsit több paradicsomot tettem hozzá, így elég szaftos lett, szárazabbra szerettem volna készíteni a krumplit, de így is finom volt.
Lehet sima sültkrumplival is tálalni.


Házitündér 4.hét kamra: Pakolás szempontjából a kamrával kell kezdenem...mivel ma 7-18-ig dolgoztam, nem sok erőm volt és még főzni is kellett. Nekem a normál hűtő a spájzban van, mögötte portalanítottam, majd a felette lévő 2 polcot és a hűtőt lemostam. Csak a legfelső polcot szedték le, hogy a szellőzőt szabaddá tegyék. Van akinél arról az oldalról az összes 5 polcot leszerelték, mivel nálam a hűtő miatt nem fértek volna el, így én más megoldást kértem.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails