2010. október 31., vasárnap

Jénaiban sült csirkecomb



- csirkecombokat sült csirke fűszerrel ízesíteni

- krumplit felkockázni só, bors ízesítés és jénaiba tenni, 1-2 cikkekre szelt paprikát és paradicsomot is, rátenni a combokat, 1-2 evőkanál tyúkzsírt és kevés vizet önteni alá majd lefedve sütőben szép pirosra sütni

2010. október 27., szerda

Töltött paradicsompaprika



Vega étel

- paradicsompaprikát kicsumázni, majd belsejét sózni, borsozni

- töltelékhez kenyeret apró kockára vágni és serpenyőben vajon fokhagymával együtt megpirítani, ízesíteni bazsalikommal, tűzről lehúzni

- puha sajtot és paradicsomot apró kockára vágni és összekeverni a kenyérrel, megtölteni a paprikákat, tetejére sajtot szórni

- vajjal kikent sütőtálba tenni, pici vizet önteni alá és lefóliázva közepes lángon kb. 30-40 percig sütni

- köretnek főzeléket készítettem - krumpit kockára vágni és feltenni főzni, ízesítés só, babérlevél, majd behabarni tejföl+liszt, vagy tej+liszt keverékével

2010. október 24., vasárnap

Szilvás morzsás



Ez nagyon finom és egyszerűen nagyszerű süti :-). Köszönet érte Meminek! Memi receptje alapján készült, kicsi módosítással, mert én sima fehér lisztből készítettem a tésztát, a citromot pedig kihagytam belőle.
Még sok gyümölcsös változatban fogom készíteni, mert nagyon ízlett :-)

2010. október 23., szombat

Gyors húsleves




- karikára szelt sárga és fehérrépát zsiradékon pirítani és rámorzsolni 1 leveskockát, pici víz rá, így szép sárga színt kap a leves

- majd beletenni mellfilét apró kockára vágva, és szintén apróra vágott krumplit, nagyobb darabra szelt karalábét és paprikát, felönteni vízzel

- ízesíteni só, egész bors, majd később petrezselyem és lassú tűzön főzni

- tetszés szerinti tésztát külön kifőzni

2010. október 20., szerda

Babapiskótás pudingos




- egy csomag babapiskóta és 1-1 cs vaníliás és csokis főzött pudingból készült

- 3 sorban készítettem, de jobb lett volna csak 2 sorban, mert így alig jutott közé puding, én egy műanyag dobozba tettem, mert ekkora szögletes jénaim nincs

- a piskóta felét lerakni egy tálba, ráönteni a fél liter tejből főzött csokis pudingot, majd ismét piskóta és a tetejére a fél liter vaníliás pudingot önteni

- igazán másnapra puhul meg, tálalásnál lehet díszíteni darával, vagy reszelt csokival, a puding is lehet más ízű, ki mit szeret

2010. október 18., hétfő

Cukkinis rakott krumpli




- karikára szelt krumplit sós vízben megfőzni

- karikára szelt cukkinit vajon megpárolni, ízesítés só, bors

- hőálló tálba rétegezni - krumpli, rá egy kis tejföl és reszelt sajt, majd cukkini, erre is tejföl és sajt, tetején krumpli legyen és szintén tejföl és sajt

- forró sütőben pirulásig sütni


2010. október 17., vasárnap

Díjat kaptam

Ildinek köszönöm szépen a díjat! :-)

Kitenném a logót, de a szabályok szerint nem tehetem, mert én azon Személyeknek adnám, akik nem vezetnek blogot, viszont a mindennapokban Tőlük kapom a legnagyobb segítséget, így egy nagy ölelés kíséretében fogadjátok sok szeretettel tőlem :-)

7 dolog amit a profilomban nem írtam meg:

1. 40 kilós vagyok, optimistán állok hozzá, azt ehetem amit akarok, nem kell figyelnem a kalóriákra.
2. A blog vezetése arra inspirál, hogy többet legyek a konyhában és fakanalat ragadjak, sőőőt használjam is...mert hajlamos vagyok akár 3 napig is vajaskenyéren és kakaón élni :-)
3. Nem eszem hagymát, ha a receptbe beírom, akkor sem teszem bele, anélkül főzöm meg.
4. Évekig lakto ovo vega voltam, már eszem húst, de csak szárnyast és halat.
5. Imádok olvasni, tanulni, munka mellett levelezőn tanulok.
6. Vonzanak az új dolgok, legyen bármi kreatív akár kötés, horgolás, goblen, rajz, origami mindent lelkesen kipróbálok.
7. Hobbim a webkamcsis élővilág, akit érdekel követheti itt - jobbra fent megtalálhatóak a kedvenceim ;-)

2010. október 12., kedd

Szilvás máglyarakás



Ringlóval sütöttem, nagyon ízlett ;-)

- 4 kifli karikára szelve, belemártva 2-3 dl tejbe

- jó fél kiló ringló megmosva, félbe negyedbe vágva, ízesíteni fahéjjal

- kb. 2 literes méretű jénaiba rétegezni - kifli,szilva,kifli,szilva,tetején kifli legyen

- leönteni - 2 tojássárga + 10 dkg cukor + 3 dl tej keverékével, tetejére vajforgácsokat szórni és sütőben közepes hőfokon 25-30 perc, míg az oldala szép pirosas kezd lenni, ezért szeretem jénaiban sütni mert így látom hogy pirul

- ekkor a felvert 2 tojásfehérjét (lekvár is keverhető bele) rákenni és még addig sütni míg a hab rózsaszínes lesz

2010. október 7., csütörtök

Túrós galuska




- személyenként - 10 dkg liszt, 10 dkg túró, 1 tojás, só, kb. 5 cl víz - ebből lágy galuskatésztát keverni

- forrásban lévő vízbe szaggatni teáskanállal, ne legyen nagyobb, mert 2-3-szorosára nő meg, közepes lángon főzni pár percig

- majd leszűrve forró vízzel leöblíteni, hogy ne ragadjanak össze

Tálalásnál megszórni túróval és tejföllel, ki sósan akár töpörtyűvel, ki édesen porcukrosan eszi, mint én ;-)

2010. október 4., hétfő

Almamártás sült hússal




Imádom az almát, vagyis sokszor készítek kompótot, főleg a leve miatt, sokkal egészségesebb a bolti üdítőknél. De most mártásként szerepelt a tányéron :-)

- almát vékony cikkekre szelni és vízben feltenni főzni, ízesítés cukor, egész fahéj

- ha megpuhult, fahéjat kivenni és behabarni tej+liszt keverékével, szűrőn keresztül öntve tuti sima lesz a mártás ;-), én a végén meghintem egy csipetnyi őrölt fahéjjal

- míg az alma fő, addig elkészül a natúr husi, vékony szeletre szelt filét sózni, borsozni és lisztbe mártva serpenyőben megsütni

2010. október 2., szombat

Keksztekercs



Sütés nélküli gyors nasi :-)

- 50 dkg darált keksz, 25 dkg porcukor, 2 dl tej, 2,5 dkg kakaópor - összegyúrni és kicsit pihentetni, majd két folpack között kinyújtani

- 25 dkg porcukor, 10 dkg puha vaj, 2 cs kókuszreszelék ( ebből hagyni kell a tekercs megszórására is ) - összekeverni és rákenni a kekszre, majd feltekerni, kívülről is megszórni kókusszal és vékony karikákra szeletelni
Related Posts with Thumbnails